0

Kiírták már a tervezői pályázatot a Szabadság-ház projektre, amire immár több ajánlat is érkezett, jelenleg éppen zajlik az egyeztetés ezekkel kapcsolatban – tudtuk meg ifj. Herman Istvántól, a megyeszékhely önkormányzatának alpolgármesterétől, amikor arról érdeklődtünk, hogy áll jelenleg a hányattatott sorsú Lenkey-ház felújítása.

– A TOP-os és a Modern Városok Program forrásain kívül még megjelent további két pályázati lehetőség, mégpedig az Angyal István Program és a Dicsőségpont, amelyek az önkormányzatnak is felkeltették a figyelmét. Sajnos, egyik pályázattal sem lehet túl nagy összeget elnyerni, de a 15 millió forintos Angyal-programot azért mi is megcélozzuk – tájékoztatott ifj. Herman István, aki lapunknak azt is elmondta: az idei esztendőben lesz az 1956-os forradalom 60. évfordulója, és szeretnék arra az időpontra, tehát október 23-ra időzíteni a Szabadság-ház megnyitóját. Nagyon reméli, hogy sikerül a megvalósítás.

Mint azt korábban megírtuk: nem múzeumot, hanem közösségi teret szeretne létrehozni a jövőben az egri önkormányzat a Lenkey-házból.

A házban lenne kiállítás a szabadságharcok idejéből, de főleg az ifjúságnak, iskolai osztályoknak és a történelemszeretőknek kedveznének. Több ismeretterjesztő előadást, megemlékezést szerveznének e különleges helyszínre.

A Lenkey-házba tervezett kiállítás munkálatait a Dobó István Vármúzeum (DIV) szakemberei felügyelnék. A tárlaton Eger és a magyar szabadságküzdelmek emlékeit mutatnák be, Rákóczitól az 1848/49-es szabadságharcon és az 1956-os forradalmon át a rendszerváltásig.

– A vármúzeumnak sok ilyen jellegű emléke van, két egri vonatkozású Kossuth-levél, de Knézich Károlytól és Lenkey Jánostól is vannak műtárgyaink. Plakátokkal, kisebb tárgyi emlékekkel is rendelkezünk. Ám ez nem elég egy nagy ívű tárlathoz. A Szabadság-ház létrehozását gyűjtéssel szeretnénk társadalmasítani. Kérjük a lakosságot, hogy ha rendelkeznek e korokból emlékekkel, akkor azokat juttassák el hozzánk. Nemcsak eredetieket, másolatokat is elfogadunk, mi több, ötletekre is számítunk az érdeklődőktől – közölte Berecz Mátyás.

Bujdosné dr. Pap Györgyi, a DIV szakmai igazgató-helyettese elmondta: eddig két felajánlás érkezett, valamint jelentkezett a Lenkey Egyesület is.

a cikk eredeti helye - heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top